A cukorbetegség és az alvászavar

Időszakosan jelentkező, visszatérő alvászavar az emberek 30-40%-ánál fordul elő, a krónikus vagyis gyakorlatilag állandóan fennálló alvászavar gyakorisága pedig 14%! Az alvászavar a cukorbetegek között nem ritka probléma. Maga a cukorbetegség megnöveli az alvási apnoe és a nyugtalan láb szindróma kialakulásának kockázatát. A cukorbetegséggel együtt járó egyéb egészségügyi problémák, mint például a szívbetegség, a krónikus fájdalom vagy a depresszió szintén jelentősen befolyásolják az alvást.

alvászavar2

A legtöbb dolgot, amit az alvással kapcsolatban tudunk az elmúlt 25 évben derítették ki a tudósok, de a java még hátravan. Mindenesetre az eddigi felfedezésekből számos meglepő dolog derült ki.

Tudta-e, hogy
– az emberek 12%-a teljesen fekete-fehérben álmodik? Ez főleg az idősebbek körében van így, a fiatalok nagyobb arányban álmodnak színesen.
– az ember életének egyharmadát alvással tölti? Természetesen kortól függ, de az átlag az egyharmad.
– napi 7 óránál kevesebb alvás csökkenti a várható élettartamot? Szépségünk megőrzése mellett az egészségünk érdekében is jó, ha megadjuk szervezetünknek a kellő éjszakai pihenést.
– dysaniának hívjuk azt az állapotot, amikor képtelenek vagyunk felkelni reggel az ágyból? Ez a helyzet bizonyára mindenkivel előfordult már az élete során, azonban az ezzel a problémával küzdők helyzete leginkább a krónikus fáradság szindrómájához hasonlít.
– a hold állapota jelentősen befolyásolja az alvást? Újhold ideje alatt javulást tapasztalhatunk, teliholdkor pedig nehezebben jön álom a szemünkre és az alvás minősége is romlik.
– mielőtt feltalálták az ébresztőórákat, kopogtató emberek jártak az ügyfeleket felkelteni? A kopogtatók – angolul “knocker-up”- a kirendelt helyszínnél az ablakon kopogtattak hosszú botokkal, amíg az illető fel nem kelt.

Az elegendő és megfelelő minőségű alvás hiánya befolyásolhatja egészségünket, kedvünket és életminőségünket. Bár az alvásigény mindenkinél más, sőt bizonyos élethelyzetekben, életkorban is változhat, a napi nyolc óra alvás tekinthető ideálisnak. Sajnos azonban tény, hogy felgyorsult világunkban nagyon kevesen mondhatják el, hogy elegendő időt tudnak minőségi alvással tölteni.

Mi történik alvás közben?

Az alvás rendkívül fontos a fizika és mentális egészségünk valamint életminőségünk szempontjából is. Alvás közben agyunk és szervezetünk is „pihen”, felkészül a következő napra. A stresszhormonok szintje alvás közben alacsony, ami csökkenti a vérnyomást, így a szív is tud pihenni. A nap folyamán jelentkező terhelések után az izmok helyreállítását a növekedési hormon segíti, amely szabadon működhet a mély alvás során.

alvászavar1

Ha néhány éjszakán keresztül nem alszunk eleget vagy nem elég jól, akkor

  • fáradtak vagy álmosak leszünk,
  • ingerlékenyebbekké válunk,
  • nem tudunk koncentrálni és új dolgokat megtanulni,
  • magasabb lesz a vérnyomásunk,
  • magasabb lesz a vércukorszintünk.

 A több éven át alvászavarral küzdők között nagyobb a kockázata

  • a hízásnak,
  • a cukorbetegség kialakulásának,
  • a szívbetegség kialakulásának,
  • a gyakoribb megbetegedéseknek,
  • a rövidebb élettartamnak.

Mindezen felül a nem elegendő alvás befolyásolja a saját és mások biztonságát, főleg, ha gépjárművet vezet vagy bármilyen gépet üzemeltet.

Az alvászavar okai

A cukorbetegeknél számos oka lehet az alvászavar kialakulásának. Okozhatja többek között alvási apnoe szindróma, nyugtalan láb szindróma, perifériás neuropátia, túlzottan magas vagy alacsony vércukorszint, depresszió, nyugtalanság, stressz.

Obstruktív alvási apnoe szindróma

Obstruktív alvási apnoéról akkor beszélünk, ha a torok vagy a felső légutak elzáródása miatt a légzés az alvás alatt többször is ideiglenesen kimarad. Az agy érzékeli a problémát, ezért a beteg többször is felébred az éjszaka folyamán. Ébredést követően a légzés visszaáll a normál ütemre. Az alvási apnoe fontosságát bizonyítja, hogy most már a jogosítvány meghosszabbításánál erre fokozottabban odafigyelnek az orvosok.

Az alvási apnoe leggyakoribb tünetei

  • horkolás
  • gyakori megébredések az éjszaka folyamán
  • reggeli fejfájás
  • ingerlékenység, depresszió
  • fáradságérzés a nap folyamán
  • magas vérnyomás

A legtöbb alvási apnoeval küzdő ember nem is tudja, hogy ilyen problémája van, hiszen a probléma alvás közben jelentkezik, és gyakran egy családtag veszi észre a tüneteket először. A szokásos vizsgálatok során sem igazán szokott kiderülni a probléma és vérvizsgálattal sem lehet kimutatni.

Az alvási apnoe miatt az oxigénszint lecsökken, ami nagyobb megterhelést okoz többek között a szív számára. Emiatt az alvási apnoeval küzdőknél nagyobb a sztrók és a szívbetegségek kialakulásának kockázata.

Az alvási apnoe kialakulását segítő tényezők

  • túlsúly
  • 40 feletti kor
  • dohányzás
  • már volt alvási apnoe a családban
  • gyomorégés vagy emésztési zavar okozta reflux betegség (GERD)
  • orr-vagy homloküregi probléma

Az alvási apnoe kezelése

  • egészséges étkezés
  • rendszeres testmozgás
  • szükség esetén fogyás
  • alkoholtartalmú italok mellőzése lefekvés előtt
  • hason vagy oldalt fekvés a háton történő alvás helyett

alvászavarkezelése

Súlyosabb esetben az alvási apnoet egy olyan készülék segítségével kezelik, amely alvás alatt az orra helyezett maszkon keresztül folyamatosan levegőt juttat be a légutakba. A készülék segítségével a légutakban uralkodó nyomás mindig egy kicsivel magasabb, mint a környező levegő nyomása, ezáltal nyitva tartja a felső légutakat, megakadályozza az apnoet és a horkolást.

restlessleg

 

 
Nyugtalan láb szindróma

A nyugtalan láb szindróma legjellemzőbb tünete, hogy nyugalmi helyzetben a végtagokban, leggyakrabban a lábakban kellemetlen, furcsa érzés jelentkezik, ami a végtag megmozgatására megszűnik. A tünetek a reggeli időszakban általában nem jelentkeznek, azonban a nap folyamán elsősorban nyugalmi helyzetben egyre gyakrabban megjelennek, és az esti, éjszakai órákban válnak a legintenzívebbé, megakadályozva a pihenést, alvást.

Mi okozza a nyugtalan láb szindrómát?

A pontos kiváltó okok nem ismertek. Lehet örökletes, és előfordul, hogy a dopamin nevű anyag által az agyban és az idegrendszerben okozott probléma váltja ki. Bizonyos gyógyszerek szintén előidézhetik vagy éppen súlyosbíthatják a tüneteit. Cukorbetegeknél gyakrabban alakul ki, főleg, ha már szövődményként jelentkezik perifériás neuropátia vagy vesebetegség.

A nyugtalan láb szindróma kezelése

Vannak életmódbeli és gyógyszeres kezelési lehetőségek a nyugtalan láb szindróma enyhítése érdekében:

  • koffein, alkohol és dohányzás csökkentése
  • a lábak nyújtása lefekvés előtt
  • torna napközben
  • a tünetek súlyosbodását okozó gyógyszerek lecserélése

Amennyiben az életmódbeli változások ill. az alapbetegségek kezelése nem szünteti meg a panaszokat, speciális gyógyszeres terápiára van szükség. Ennek felírása és a betegség alakulásának rendszeres kontrollja szomnológus feladata.

Perifériás neuropátia

A cukorbetegség egyik igen gyakori szövődménye a perifériás neuropátia elnevezésű idegkárosodás, amely a leggyakrabban a kezeknél és a lábaknál érzéketlenséggel, remegéssel és fájdalommal jelentkezik. Kialakult neuropátia esetén olyan dolgok is fájdalmat okozhatnak, amelyek normális esetben semmilyen érzést nem váltanak ki. Ilyen például, ha a lepedőhöz ér a láb. A perifériás neuropátia nagyon megnehezíti az elalvást és magát az alvás folyamatát is. A neuropátia gyógyszeres kezeléssel enyhíthető.

Magas és alacsony vércukorszint

A jól kezelt cukorbetegeknél is előfordulhat időnként, hogy az ideálistól eltérő vércukorértéke van. Problémát jelenthet a magas, de az alacsony vércukor is.

A magas vércukorszint egyik legjellemzőbb tünetei a folyamatos szomjúság, a feltűnően sok folyadékfogyasztás és ennek hatására a nagyon gyakori vizelési inger. Ez a folyamat alaposan megzavarja az éjszakát és a többszöri ébredés megakadályozza a nyugodt alvást.

Az alacsony vércukorszint (3.9mmol/L) is megzavarhatja az alvást. Bár előfordulhat, hogy az alacsony vércukorszintnél nehezen ébreszthető – súlyos esetben ébreszthetetlen – a beteg, ami „túl jó, túl mély alvásnak tűnhet a hozzátartozó számára! Bizonyos, a diabétesz kezelésében alkalmazott gyógyszerek (inzulin, szulfanylureák) növelhetik a túlzottan alacsony vércukorszint kockázatát. Az alacsony vércukorszintre jellemző tünetek lehetnek az idegesség, izzadás, zavartság, remegés. Ezek a tünetek nagyon kellemetlenek lehetnek és megakadályozzák a nyugodt alvást. A tünetek jelentkezésekor azonnal meg kell mérni a vércukorszintet és szükség esetén gyorsan felszívódó szénhidráttartalmú ételt/italt (pl. tej, 100%-os gyümölcslé) kell fogyasztani.

Depresszió, idegesség, stressz

A depresszió, idegesség és a stressz gyakori a cukorbetegek között, amely jelentősen befolyásolhatja vércukorszintjüket. A diabétesz kezelésével kapcsolatos folyamatos odafigyelés, szorongás alvászavarhoz vezethet, amely tovább fokozza az idegességet, a stresszes állapotot és jelentősen rontja a cukorbetegséget. A stressz az élet velejárója, a túl sok stressz viszont felborítja a vércukorszintet, állandó idegességhez, depresszióhoz és egyéb egészségügyi problémákhoz vezet.

A stresszkezelés módjai:

  • Egészséges étkezés és rendszeres testmozgás
  • Elegendő alvás
  • Rendszeres és élvezetes kikapcsolódás
  • Rendszeres beszélgetés barátokkal, családtagokkal

Az egészség és a jó életminőség nélkülözhetetlen része a megfelelő alvás. A legtöbb ember számára 7-9 órányi alvásra van szüksége minden éjszaka. Az alábbiak segítségével magunk is elősegíthetjük a nyugodt alvást:

  • Minden nap – még szabadnapon és ünnepnapokon is – keljünk fel ugyanabban az időben. A túl sokáig történő alvás megváltoztathatja a belső óránkat és megnehezítheti az elalvást.
  • Ne használjuk már a számítógépet, telefont legalább két órával lefekvés előtt.
  • Ne tornázzunk közvetlenül lefekvés előtt.
  • Ne szunyókáljunk túl sokat napközben.
  • Aludjunk hűvös, sötét szobában, és szükség esetén használjunk füldugót és szemtakarót.
  • Feküdjünk le, amikor álmosnak érezzük magunkat.

Forrás:: http://cukorbeteglettem.hu/

Hagyjon kommentet

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük