Seb a lábon- cukorbetegség esetén ne legyintsen rá

A cukorbetegség egyik lehetséges szövődménye a diabéteszes láb, valamint a fekély. Már egy apró sebet is komolyan kell venni, hiszen megfelelő kezelés nélkül könnyen súlyos problémákhoz vezethet. A cukorbetegség világnapja alkalmából készült friss hazai kutatás leírja, milyen ismeretekkel rendelkeznek erről az érintettek, illetve megkérdeztük Dr. Porochnavecz Mariettát, a Cukorbetegközpont diabetológusát arról, miért is okozhatnak gondot a legkisebb sérülések is, és mit takar a diabéteszes láb kifejezés.

Sebek és cukorbetegség

A tartósan magas vércukorszint egyik veszélyes szövődménye az ún. diabéteszes, perifériás neuropátia, mely az agyon és a gerincvelőn kívüli idegek zavarát jelenti (a perifériás neuropátia a diabéteszesek kb. 70%-t érinti). Főbb tünetei a  csökkent érzékelés, érzékkiesés, hangyamászásszerű érzés, zsibbadás melyhez társulhat fájdalom is.. Nagy veszélye, hogy a csökken érzékelés miatt a cukorbetegek nem feltétlen tudják, érzik azt, ha megsérültek, így egy apró seb is nagy gondokat tud okozni a későbbiekben. A magas vércukorszint miatt ugyanis köztudottan romlik a sebgyógyulási idő, ráadásul a káros mikroorganizmusok is lényegesen könnyebben szaporodnak el ekkor, mint normál  vércukor szint t esetén- emiatt pedig egy egészen kicsi sérülés is gyorsan elfertőződhet.

A perifériás neuropathia – és az annak a talaján kialakuló diabéteszes láb) sajnos igen sok beteget érint, és könnyen talpi fekélyekhez vezethet (érdemes tudni, a probléma a lábamputációk gyakori oka). Éppen ezért igen fontos a lábak rendszeres átnézése sebek/sérülések után kutatva, és szükség esetén a megfelelő fertőtlenítés.  Emellett az újonnan diagnosztizált betegeknél (és utána is évente) szükségszerű a lábak vizsgálata.

Természetesen már az első panaszok megjelenésekor érdemes orvoshoz fordulni (nem szabad várni a következő időpontig), ugyanis kezeletlen esetben akár fekélyhez, illetve diabéteszes lábhoz is vezethet a zavar.

A magyarok bizonytalanok a megelőzést illetően

cukorbetegség okozta sebek, fekélyEgy nemrégiben készült hazai felmérés szerint a megkérdezett cukorbetegek 14%-a küzd sebes lábbal, míg 6%-uknál már fekély is kialakult (a felmérés eredményéből kiderült, a sebes lábbal főként a férfiak küzdenek). Bár a magyar cukorbetegek többsége tisztában van azzal, hogy az állapotuk miatt lényegesen lassabb a sebgyógyulási idő, és azzal is, hogy egy apró seb is óriási gondokat tud okozni, ám nagy a bizonytalanság és az ismerethiány a probléma kialakulásával és megelőzésével kapcsolatban.

Így előzze meg a fekélyt

Ha már kialakult a fekély, azt már nehéz kezelni, így fontos, hogy nagy figyelmet fordítsanak a betegek a megelőzésre. Ennek igen lényeges eleme a vércukorszint normál  szinten tartása. Ezen kívül sokan nem tudják, de megfelelő lábhigiénia és bőrápolás is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy ne keletkezzen súlyos probléma.

Jó hír azonban, hogy a kutatásból kiderült, hogy azok, akik érintettek a cukorbetegségben, sok ismerettel rendelkeznek a sebgyógyulást illetően- tisztában vannak vele, hogy a sebgyógyulási idő az optimális  vércukorszint megtartásán kívül nagyban függ a seb megfelelő, minőségi kezelésétől, valamint a cukorbetegség típusától is.

Hasznos tanácsok

·       Ellenőrizze minden este lábait.

·       Használjon hidratáló krémet esténként.

·       Megfelelő méretű/minőségű lábbelit viseljen.

·       Kerülje a mezítláb járást.

Forrás: www.cukorbetegkozpont.hu/

Hagyjon kommentet

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük