Magyarországon a felnőtt lakosság több mint 9 százaléka cukorbeteg, a 2021-es adatok szerint 661 400-an vannak a hazai érintettek. A cukorbetegek 90- 95 százaléka a 2-es típusban szenved, amelynek kialakulása leginkább a helytelen életmódra vezethető vissza. Mostanában felismerték azt is, hogy ha a napi kalóriabevitel jelentős hányadát a vacsora teszi ki, akkor kétszer nagyobb betegség fellépésének kockázata. A különböző napszaki étkezésekre azonban a probléma kezelése során is nagyon oda kell figyelni.
A 2-es típusú cukorbetegség kezelésének egyik sarokköve a betegek étrendjének kontrollja. Az egészséges ételekről már rendkívül sokat tudunk, de az viszonylag új felfedezésnek számít, hogy nemcsak táplálékaink minősége és mennyisége fontos, hanem az is, hogy mely napszakban esszük őket.
A cirkadián ritmus szerepe
Az emberi test működése bizonyos mértékben igazodik a napszakokhoz. A nappalok és éjszakák körforgásához kapcsolódó természetes ingadozást cirkadián ritmusnak hívjuk. Ez sok mindent érint, például a hormonok termelődését, a sejtek megújulását, a testhőmérsékletet, anyagcserénket és emésztésünket egyaránt.
Az elalvást hormonháztartásunk például a melatonin termelésével segíti sötétedés után. Ugyanígy a szervezet inzulinválasza is változik a nap végére. A jelenségnek rendkívül egyszerű a magyarázata: az ember nappali élőlény, napközben aktív, éjjel pedig megpihen. Étkezésre is jellemzően nappal van lehetőségünk – ez az ember megjelenése óta így van. Éjjel emésztőrendszerünk is nyugalmi üzemmódba helyezi magát, illetve az emésztést segítő folyamatok is ennek megfelelően változnak.
Szervezetünk napszakfüggő inzulinválasza
A cukoranyagcserében részt vevő hormonok – mint az inzulin és kortizol – termelődése a napszakokhoz mérten alakul: inzulintermelésünk és inzulinérzékenységünk estére lecsökken, ami az étkezések utáni vércukorszintet is befolyásolja. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ugyanaz az étel reggel elfogyasztva kisebb vércukorszint-emelkedést produkálhat, mint este. Emiatt fontos okosan megtervezni, hogy mit eszünk vacsorára – erre azoknak is ajánlott figyelniük, akik csak elkerülni szeretnék a cukorbetegséget, de azoknak is, akik már kialakult diabéteszüket szeretnék karbantartani.
A cukorbetegség megelőzésénél és a cukorbetegek diétájának kialakításakor jellemzően az ételek minőségére és mennyiségére koncentrálunk, pedig nem csak ez a lényeges. Fontos tudni, hogy bár az alacsony glikémiás indexű táplálékok közismerten lassabban emelik meg a vércukorszintet, a kutatók újabban rájöttek, hogy ha este fogyasztjuk ezeket, akkor már nincs olyan mértékű jótékony hatásuk, mint napközben, hiszen nem minden napszakban ugyanolyan lassan emelik meg a vércukorszintet. Emiatt nagyon fontos odafigyelni, hogy a késői napszakokban kizárólag szénhidrátban szegényebb és fehérjében gazdagabb fogásokat fogyasszunk, mert még az alacsony glikémiás indexű ételek sem elég hatékonyak ahhoz, hogy azokat cukorbetegként beilleszthessük a vacsoránkba.
Veszélyben az esti evők
Ha ugyanazt a típusú és mennyiségű ételt esszük a nap során elosztva, az napszakonként másképpen befolyásolja a cukoranyagcserénket. Ha például valaki szereti kihagyni a reggelit, és inkább este vacsorázik bőségesebben, akkor az étkezés utáni glükóz szintje általánosságban véve is magasabb lesz, nem csak az esti étkezések folyamán. Ez magyarázza azt, hogy a reggelit kihagyóknál 21 százalékkal nagyobb a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának veszélye.
Egy túl bőséges a vacsora után könnyen előfordulhat, hogy másnap reggel nincs étvágyunk. Ha tehát gyakran kimarad a reggeli, érdemes felülvizsgálni vacsoránk mennyiségét és minőségét. Lehet, hogy csak ezen kell változtatni annak érdekében, hogy visszataláljunk az egészségesebb ritmusunkhoz és cukoranyagcserénkhez.
Szerencsére az esti szénhidrátdús étkezések miatt csökkent inzulinérzékenység részben visszafordítható, ha a szerény délelőtti, de bőséges esti étkezések felépítését megfordítjuk. Azaz, ha bőségesen étkezünk délelőtt és kevesebbet este, az étkezések után az általános vércukorszint és az inzulintermelés is újra a normális tartomány felé közelíthet, akár egy már kialakult 2-es típusú cukorbetegség esetén is.
Az elfogyasztott ételek sorrendje is számít
Fontos szempont a cukorbetegek diétájának kialakításkor az is, hogy – az ételek minőségén és az étkezések időzítésén kívül – az elfogyasztott ételek sorrendje is befolyásolhatja azt, hogy milyen vércukorszint-változással reagál szervezetünk a táplálékra. Ha egy szénhidrátdús menüben először a zöldségeket, majd a húst fogyasztjuk el, és csak ezt követően a szénhidrátokat, észrevehetően nem emelkedik meg annyira hirtelen a vércukorszint. Ezzel is segíthető tehát a cukorbetegek vércukorszintjének szigorú kontrollja.
A pihenésnek is megvan a maga ideje
Ha összhangban élünk természetes ritmusunkkal, akkor szervezetünk is jól működik. De ez a belső ritmus könnyen felborul, ha rendszeresen sokáig fent maradunk éjszaka, és attól is, ha nem egy kiszámítható rendszer szerint élünk. Ennek legfőképp az éjszakai és a váltott műszakban dolgozóknál van jelentősége, akik tartós egészségügyi hátrányt szenvedhetnek emiatt: körükben nagyobb az elhízás, a cukorbetegség, az emésztési, sőt a szív- és érrendszeri problémák kialakulásának veszélye is. Megéri tehát kiegyensúlyozottabb rendszert vinni az életünkbe, mert sokat nyerhetünk vele egészségügyi szempontból.
Forrás: https://www.hazipatika.com/